HTML

Hurrá! Csatornázunk!

Magyarország sok településén lezárult már, épp most folyik vagy éppen előkészületben van a szennyvíz-elvezetési és tisztítási program. Számításaim szerint ez több százezer családot érint, minisztériumi szerint közel 800.000 bekötés várható. Ha van érdekes történeted bármely programról, küld el emailben: csatornazasbloghu@gmail.com!

Friss topikok

Van kivitelező Békéscsabán a szennyvízprojekt megvalósítására!

2010.01.24. 15:47 Simó Károly

Nettó 9.402 millió Ft értékben a Sade Magyarország Kft lett a nyertes a békéscsabai szennyvízcsatorna hálózat építési tenderén. "Szokás szerint" folyik a hercehurca a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

A csatornázás kivitelezői munkáira kiírt közbeszerzési eljárásra a határidőig összesen tizennégy ajánlat érkezett be. A beruházást három szakaszra bontották, volt, aki csak egyre és olyan is, aki háromra adott be pályázatot. A beérkezett tizennégy ajánlat közül öt érvénytelennek bizonyult, a többi pályázó között dőlt el az eredmény. A legkedvezőbb ajánlatot az I., II., és III. szakasz megvalósítását illetően is a budapesti Sade Magyarország Mélyépítő Kft. tette, a munkát ők nyerték el.

A szerződés teljesítésse során harmadik félnek alvállalkozásba kiadott munkák várható aránya: 31-38,4%

A közbeszerzési eljárást lezáró döntést négyen támadták meg:

A-Híd Építő Zrt,   Keviép KftSDK Konzorcium, DSK Konzorcium.

 

A munkák tartalma:

1. Új létesítmények:
Gerincvezeték: 134 km.
Bekötővezeték: 82 k m.
Nyomóvezeték: 27 km.
Átemelő: 31 db.


2. Tervezett ároknyitásos technológiával épülő rekonstrukciós létesítmények:
Gerincvezeték: 4,5 km.
Bekötővezeték: 2 km.
Nyomóvezeték: 6,8 km.
Átemelő: 34 db.

3. Tervezett ároknyitás nélküli béléscsövezéses, roppantásos technológiával épülő rekonstrukciós létesítmények:
Gerinccsatorna: 0,3 km.
Bekötővezeték: 0,13 km.
Nyomóvezeték: 0,2 km.

4. Megszüntetendő létesítmények:
Gerincvezeték: 4,4 km.
Bekötővezeték: 1 km.
Nyomóvezeték: 4,4 km.
Átemelő: 6 db.
Nem üzemelő HTO kút: 1 db.
Megszüntetendő kút: 6 db.
Megszüntetendő figyelőkút: 5 db.

A kivitelezés során felmerülő egyéb tervek elkészítése a kivitelező feladata különös tekintettel az alábbiakra:
— ideiglenes termőföld használati engedélyhez szükséges tervek,
— ideiglenes forgalomszabályozási terv,
— organizációs terv,
— a kivitelezés során felmerülő közműkiváltásokról elkészítendő tervek,
— fakivágási terv,
— dúcolási terv,
— víztelenítési terv,
— szolgalmi jog bejegyzéséhez szükséges dokumentációk elkészítése,
— nyílt árkos közműbemérés, geodéziai bemérési rajzok,
— megvalósulási terv.

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország békéscsaba tender szennyvízcsatorna sade kdb jogorvoslat kivitelező

A bejegyzés trackback címe:

https://csatorna.blog.hu/api/trackback/id/tr961698144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása