HTML

Hurrá! Csatornázunk!

Magyarország sok településén lezárult már, épp most folyik vagy éppen előkészületben van a szennyvíz-elvezetési és tisztítási program. Számításaim szerint ez több százezer családot érint, minisztériumi szerint közel 800.000 bekötés várható. Ha van érdekes történeted bármely programról, küld el emailben: csatornazasbloghu@gmail.com!

Friss topikok

A társulatok 200 éve működnek-Kuncze Gábor felszólalásából

2009.12.01. 09:17 Simó Károly

A Parlament honlapján barangolva egy érdekes hozzászólásra találtam, amely a vízitársulatokról szóló törvény kapcsán hangzott el. Hasznosnak találom beidézni, mert érdekes dolgokat tartalmaz.

A hivatkozott, XIX században (!!!) meghozott jogszabályban meglepő módon szinte változatlanul máig érvényes szabályokat olvashatunk!!

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat valóban a vízi társulatokról szól, a vízi társulatokkal kapcsolatos szabályozást, illetve annak tulajdonképpen egy részét szeretné az eddigi szabályozáshoz képest jobban rendezni.

Hadd kezdjem azonban azzal, hogy a magyar vízi társulatok 200 éves múltra tekintenek vissza, merthogy József nádor 1807-ben egy dekrétumban tette lehetővé, hogy megalakulhatnak. Azt mondta egészen pontosan ebben a dekrétumban, hogy "a magánosok költségén létesítendő vízművekre nézve, ő szent felsége kegyes jóváhagyásával rendeltetik, hogy ha az együttesen érdekeltek többsége a folyók ártalmas kiáradásainak elhárítására szükséges vízi műveknek saját költségükön leendő elkészítését elhatározza, az ezen munkálat társulatába belépni nem akaró birtokosokat ugyan a rájuk eső költségek hordozására kényszeríteni nem lehet", de ezek a társulatok megalakulhatnak. Ennek alapján jött létre 1810-ben az első vízi társulat, vagyis a vízi társulatok a jövő, következő évben ünneplik megalakulásuk 200. évfordulóját, ezért is tartanánk fontosnak, hogy az évfordulóra is figyelemmel helyezzük a vízi társulatokat a számukra megérdemelt helyzetbe, azaz biztosítsuk hosszú távon is a további stabil működésüket.

Ahogy említettem, tehát 200 éves maga az intézmény, de rögtön tegyük hozzá, hogy ez Európában egyáltalán nem egyedülálló, hiszen a holland vízi társulatok 1000 éves múltra tekintenek vissza, az olasz vízi társulatoknak 600 éves múltja van, Németországban is több száz éves múltra tekintenek vissza a vízi társulatok. Ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy a magyarországi vízi társulatok 200 éves történelme már Európában is tiszteletet parancsol.

Ami a múltat illeti, a társulatok megalakulása mögött az van - és hozzáteszem rögtön, hogy annak idején ez sok területen volt jellemző, mondjuk, a tűz elleni védekezés esetében az önkéntes tűzoltóságok létrehozásánál is -, hogy az emberek helyben sokszor gondolták úgy, hogy a helyi problémáikat egymással összefogva jobban képesek megoldani, mint egyenként, és ekkor szerveződtek különböző társulatokba. A vízgazdálkodási problémáikat, amelyekkel szembesülniük kellett nap mint nap, vízi társulatok létrehozásával próbálták megoldani, ugyanis a lokális gondok az ott élők életét, megélhetését, gazdálkodását nehezítették meg, viszont lehetséges, hogy ezek a helyi gondok, amelyek a helyiek számára nagyszabásúak voltak, mégsem voltak eléggé nagyszabásúak ahhoz, hogy az állam vegye magára a megoldás összes következményét és feltételét.

 

(14.50)

 

Vagy pedig az állam nem volt olyan erős, hogy képes legyen ezt a problémát megoldani, a problémákat elhárítani, nem rendelkezett hozzá elég forrással. És ekkor történik az, hogy az emberek egymással összefogva, saját maguk társulatot szervezve kezdik megoldani a gondokat, és nagyon sokszor minden külső segítség nélkül, saját finanszírozásban, saját eszközökkel történt a megoldásoknak a megtalálása és a problémák elhárítása.

Ezek a társulatok Európában mindenütt a vízzel szembeni védekezésként jöttek létre, mert mentesíteni kellett a földeket a nemkívánatos vizektől, meg kellett védeni tőlük azokat, illetve rendezetten kellett megkísérelni elvezetni a felesleget. Helyi problémákról és helyi megoldásokról van tehát szó, és arra a momentumra hívnám fel a tisztelt Ház figyelmét, hogy összefogással jött létre, az emberek maguk gondolták úgy, hogy nekik kell kezükbe venni e tekintetben is a sorsuk irányítását, és nekik kell tenniük annak érdekében, hogy egy sajátos, helyileg időnként jellemző problémát megoldjanak.

Azért tartom ezt nagyon fontosnak kihangsúlyozni ennek a vitának a keretében itt a tisztelt Házban, mert nagyon sokszor megfigyelhető, hogy sokan vannak, akik mesterségesen szítanak ellentétet vízi társulatok és a vízi társulatok tagságát jelentő gazdálkodók között, és ez aztán mindenféle működési nehézséget, egymással szembeni bizalmatlanságot okozhat, pedig nagyon lényeges tudni, hogy a társulatok azért léteznek, mert a helyi szereplők azokat létrehozták, azért működnek, mert a helyi szereplők azokat finanszírozzák, és addig fognak létezni és működni és fogják kifejteni szerintem áldásos tevékenységüket helyben, amíg ez az állapot létezik, amíg ez az állapot nem változik meg.

[...]

A másik, amit szeretnék mondani, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy azt mondtam, hogy szemben azokkal a vádakkal, amelyek szerint miért van erre szükség, nem is EU-konform az intézmény maga, hogy de bizony, több száz éve ráadásul, az Európai Unióban ma is nagyon erős a társulati mozgalom ott, ahol a vizek elleni védekezés ezt szükségessé teszi. Vagyis egy kétszáz éve Európába illeszkedő intézményrendszerről van szó, és itt ezen a ponton érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon adottak-e annak a feltételei, hogy ez az egyébként több száz éve működő európai intézményrendszer valóban európai módon legyen képes működni. És ha körbetekintünk a társulatok lehetőségei, eszközrendszere, működési feltételei körében, akkor azt kell mondanunk, hogy nehezen.

[...]

Ehhez képest én meg arra szeretném biztatni a tisztelt képviselőtársaimat, hogy vegyék figyelembe a társulatok 200 éves történetét, vegyék figyelembe, hogy társulatokra még pár száz évig szükség lesz, és vegyék figyelembe azt is, hogy kik voltak azok, akik a társulati mozgalom körül bábáskodtak különböző módokon vagy vezetőként, vagy a támogatóiként, mert a felsorolás meglehetősen érdekes lehet esetleg. Talán ismert nevekkel lehet találkozni: Széchenyi, Vásárhelyi, Beszédes, Kvassay, Sajó, Andrássy, Lónyay vagy a Szapáry családok játszottak fontos szerepet egy időben a vízi társulatok 200 éves történelmében. Vagyis tekintsünk erre a múltra, és ennek a múltnak a megbecsülésével tekintsünk a társulatok jövőjére. 

[...]

Orosz képviselő úr indokolta, hogy miért kell adók módjára beszedni a társulati hozzájárulást. Bár nagy viták és nehézségek árán, de azért a gazdák döntő többsége befizeti egyébként megadott határidőre. Előttem van az 1885. évi XXIII. törvénycikk, amelyik egyébként a vízi társulatokat is szabályozta, amely azt mondja, hogy "a járulékok és hátralékaik beszedését, illetve behajtását a társulat kérésére a pénzügyminiszter az egyenes adók beszedésére hivatott közegek által szabályozott eljárás szerint eszközölheti". Tehát már 1885-ben, pedig akkor még sokkal jobban szerettük egymást meg saját magunkat, és ott volt a szabályozás helyesen: ha valaki végképp nem fizet, akkor be kell hajtani adók módjára.

Hozzáteszem, hogy állítólag Hollandiában ilyen probléma nincs, mert az ezer év azért ott azt jelenti, és ott mindenkinek kell fizetnie, hogy tennem kell azért, hogy megvédjem magamat a víztől; ott más jellegű persze, mert nagyobb mértékű a probléma. Ha valaki nem fizet, elszedik az ingatlanát, nem hajtják be tőle adó formájában.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: jogszabály parlament társulat

A bejegyzés trackback címe:

https://csatorna.blog.hu/api/trackback/id/tr821565691

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötelező lesz rákötni a csatornára 2009.12.01. 10:49:49

Több éve érik már az 1995-ös vízgazdálkodási törvény módosítása. A jogszabály-tervezet nyilvános, azonban a véleményezésre elég rövid határidő adott. Pedig nagyon fontos változások is vannak benne. -egyértelműen megjelenik a közműhálózatra való rákötés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása